Üdvözlöm!

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem jogi karán szereztem diplomát 1984-ben. Diplomaszerzés után külkereskedelmi vállalatnál jogi előadóként helyezkedtem el, majd 1990-től 2002-ig a Fővárosi Főügyészségen dolgoztam, mint ügyész.

2002-től 2005-ig a Zamecsnik ügyvédi irodában alkalmazott ügyvédként szereztem gyakorlatot. 2005 szeptemberétől mint a Berényi Ügyvédi Iroda alapítója, önálló ügyvédként végzem munkámat. Elsődleges területem ekként a büntetőjog! Nagy előnyt jelent egy-egy ügy képviseleténél az ügyészi múlt, azaz a vádlói "másik" oldal ismerete.

Tehát keressen: -amennyiben valamely üggyel kapcsolatban kérdése van, azonban ne feledje, hogy az időszerűség a legfontosabb, mert a hatékony védelem csakis az eljárások legelejétől kezdve tud működni.

Így fontosnak tartom: hogy gyanúsítotti kihallgatásra, tanúmeghallgatásra feltétlenül már védővel érkezzen. Ugyanez vonatkozik a váratlan őrizetbe vétel, előzetes fogva tartás elrendelésére.

Legyen tisztában jogaival. Minden büntetőügy legelső nyomozati lépései, legelső kihallgatásai során dől el az ügy, így azoknál a legfontosabb a részvétel.

Irodám akkor is segítséget nyújt, amennyiben Ön sértettje egy ügynek, azaz, ha az Ön sérelmére követtek el bűncselekményt (sértetti képviselet) Ilyenkor szintén az azonnali szakszerű segítség a fontos, így hát ilyenkor ne csüggedjen, hanem hívjon.

Ugyanezt tegye, ha a nyomozó hatóság megszüntette a nyomozást, ahol Ön a sértett. Megfelelő időben ilyenkor vádat (pótmagánvád) lehet benyújtani.
Fel